Megmagyarázhatatlan, megbocsáthatatlan szégyen, hogy 18 évig tartott a Segának eljutni egy hivatalos, arcade perfect "háztáji" Daytona USA-ig. A minden idők talán legnagyobb játéktermi összbevételét hozó gyöngyszem első otthoni változata még a Saturn egyik killer app-ja volt 1995-ben. Dacára annak, hogy ez a hihetetlenül igénytelen, ócska port a játéktermi 60-as képfrissítés helyett talán ha 24 fps-sel döcögött, mindezt jóval alacsonyabb felbontásban, a kép tetemes részét levágva, horror clipping-gel, még így is elégséges volt ahhoz, hogy a játék sármja átüssön a képernyőn: emlékszem, mikor először lett Saturn-om, nem bírtam letenni a kontrollert.

Aztán jött egy tupírozott változat, az európai régióban Championship Circuit Edition alcímmel, majd 2001-ben a 128 bites verzió immáron Dreamcast-re. Noha mindkettő decens darab volt a maga idejében (volt még egy PC-s Saturn átirat is, de azt inkább felejtsük el), egyik sem adta vissza a játéktermi változat hangulatát. A következő epizód 2007-2008 körül vált esedékessé: egy unatkozó zseni felrobbantotta az emulátor szcénát egy tökéletesen működő, az eredeti játéktermi hardvert emuláló programocskával, ami 15 év után lehetővé tette az igazi, hamisítatlan otthoni Daytonázást.

Még ehhez képest is jó 3-4 évbe tellett a Segának előrukkolni a szalonváltozattal, de erről legalább tényleg elmondható, hogy maradéktalanul sikerült áthozni a hangulatot a nappaliba. És hangulat it is, barátaim, mert ez a játék pont olyan zseniális, abbahagyhatatlan, instant classic, amilyen annak idején a játéktermekben volt. Az elsőre érthetetlen fizikai modell hamar addiktívba csap át, a kezdetben fájó egyszerűség pedig pár kör után a játék erősségévé válik: easy to learn, difficult to master. Nincs power up, karrier mód, kutyafüle, csak te vagy, az autód, a kibírhatatlanul szar, mégis elragadó japán szintipop, a szenzációs pályák és a hajunkat lobogtató sebességérzet. Teljesen mindegy, hogy hajnali 2 óra, hogy a barátnő / család / lakótárs magából kikelve ordít, hogy halkítsd már le ezt a minősíthetetlen fost, hogy ezermillió más dolgod lenne, minden egyes Game Over után ellenállhatatlan a késztetés a "csak még egy kör"-re.