No kérem, valami ilyesmire találták ki ezt a nyavalyás Wiimote-ot! A 3D-s fénypisztolyos műfaj két generációval ezelőtt élte fénykorát (PSX, Saturn), majd az előzőn (immár előző előttin, ott is leginkább PS2-n és Dreamcast-en) végleg lecsengett. Talán a Time Crisis 3 volt a műfaj uccsó nagy konzolos gurítása, aztán már csak alibizés. Xbox 360-ra egyáltalán nem volt fénystukker, a PS3-ra kieszelt Move meg finoman szólva mostoha fogadtatásban részesült a játékosközönség, s így a fejlesztők részéről is. Létezik egyébként Guncon 3 (sőt Time Crisis 4) is, de pont annyi játék létezik rá, amennyi a nevében is szerepel, ebből kettő ráadásul majdnem ugyanaz...

Ezzel szemben minden Wii tulaj birtokol egy közepesen jó ...

- Szia Stevie, mi a helyzet, hogy haladunk? Remélem nem azért vagyok itt, hogy megint a határidők témáját feszegessük...
- Hát, főnök, időben jók vagyunk, igazából technikai gondjaink adódtak.
- Technikai??
- Hát igen, az van, hogy próbáljuk leskálázni az engine-t a Wii szintjére, de miután nagy nehezen belekínlódtuk a fizikai modellt, egyszerűen nem maradt elég kapacitásunk szinte semmi másra...
- Steve, ne feledd, nekem üzleti hátterem van. Nem rég még kólát értékesítettem. Nekem az engine meg a fizikai modell az mást jelent. Magyarul légyszi.
- Az eredeti játékot nem ilyen gyenge hardverre tervezték. Becipőkanalaztuk a fizikát, vagyis az autók nagyjából ugyanúgy viselkednek, mint az eredeti platformon, de a grafikai megjelenítésre ...

Megmagyarázhatatlan, megbocsáthatatlan szégyen, hogy 18 évig tartott a Segának eljutni egy hivatalos, arcade perfect "háztáji" Daytona USA-ig. A minden idők talán legnagyobb játéktermi összbevételét hozó gyöngyszem első otthoni változata még a Saturn egyik killer app-ja volt 1995-ben. Dacára annak, hogy ez a hihetetlenül igénytelen, ócska port a játéktermi 60-as képfrissítés helyett talán ha 24 fps-sel döcögött, mindezt jóval alacsonyabb felbontásban, a kép tetemes részét levágva, horror clipping-gel, még így is elégséges volt ahhoz, hogy a játék sármja átüssön a képernyőn: emlékszem, mikor először lett Saturn-om, nem bírtam letenni a kontrollert.

Aztán jött egy tupírozott változat, az európai régióban Championship ...

Ilyen az, amikor kihíznak egy hardvert. 2007-ben jelent meg ez a nem is olyan rossz ww2 shooter, egy futószalag franchise tizedik (!) teljes jogú tagjaként. Szűk másfél évvel azután vagyunk, hogy a Call of Duty első hetedik generációs része világra jött. Ennyi kellett az EA-s fiúknak, hogy meszüljék az  Airborne -t, ami mellé kellett valami a PS2 és Wii tulajoknak is - ne feledjük, az EA-ról van szó, még a Nokia 3210 sem maradhat ki a platformok közül. Így talán érthető, hogy a készítők alaposan megizzadtak azzal, hogy becipőkanalazzák a kor színvonalát egy 300MHz-es processzorba. Jelentem: nem sikerült. Ez a játék nem szép. Már hogy PS2 mércével mérve sem. Cserébe minden más hetedik generációs betegséget magán hordoz: agyon ...

Ha már karácsony, meg bejgli, meg fenyőillat, akkor egy magamféle kockának muszáj meglepni magát valamilyen hardverrel. Idén egy agyon pimpelt Sega Saturn-ra esett a választás. Chippelt (Panzer Dragoon Saga, jövök!!!), 50/60Hz kapcsolóval szerelt, plusz kapartam hozzá egy 3D kontrollert meg egy Action Replay kártyát is. A maga idejében esélytelen volt egy Saturn beszerzése, egy Playstation-re valót is épp össze tudtam gereblyézni nyári munkával, malacperselyezéssel, a régi dolgaim elboltolásával (including Gameboy) még 1998-ban. Aztán a 2000-es években - elsősorban a kellemes Dreamcast-es élményektől ihletve - csak beszereztem egyet. Ekkor már volt némi állandó jövedelmem is, így belefértek olyan korábban megugorhatatlan egzotikumok is, mint ...

Adott tehát a párezer forintból, jobb esetben a szemétből összegereblyézett, egység sugarú pécénk (a speckóról még beszélgetünk), egy MAME emulátor, tegyük fel, hogy az eredeti játékok romszetjeit is beszereztük (erről is értekezünk majd egy dedikált bejegyzésben), nesze hát, rózsavíz, indítsuk el, és élvezzük a gyönyört! Az égető hiányérzet az első nagy rácsodálkozást - ez tényleg működik bazze -, majd a régi kedvenceink végigböngetését követően alakul ki. Anno valahogy nem így volt ez odalent, az árkádok alatt... Mi kéne még, hogy élethűbb legyen az utánérzet? Nagy képernyő? Cigiszag? 16 bites háttérszimfónia? Esetleg az apró csörgése?  Azt hiszem, egy kicsit mindegyik, de az igazán nagy előrelépést egy ...

Mindenkit, aki formális keretek közt tanulta az informatikát, éveken át szopattak hülyébbnél-hülyébb elmélészeti marhaságokkal. Veremautomata, Turing-gép, Kolmogorov bonyolultság, Chlamydia... ja nem, az más. Szóval Turing-gép, meg Turing-teljes, meg ki tudja mit találtak még ki a számtek-nagypapák a negyvenes-ötvenes években, egy megállapítás mindenesetre máig kísért: az asztalomon ketyegő sokmagos, sok-gigahertzes, több milliárd tranzisztoros villanyradiátor semmivel nem tud többet, mint egy  ilyen , "egyszerűen csak" kurva gyors ahhoz képest. Vagyis minden számítógép tudja ugyanazt, mint bármely másik számítógép. Anyád! Akkor én most tökhülye vagyok, hogy százezrekért vettem laptopot a gyereknek? Nem. De attól még egy ...

Üdv a kulavilágban! Ha van olyan zsáner, amiben nehéz újat és eladhatót (!) lerakni, a logikai játékok műfaja mindenképp ilyen. Noha csak 1998-at írunk, már javában tombol a tartalombőség és akcióláz. Rég piacon a Final Fantasy VII, Gran Turismo, Goldeneye, Tenchu, Tekkenhárom -, meg úgy általában, a pixelvilág öles léptekkel gázol a filmszerűség irányába, nem sokkal később kerültek gépbe az első Metal Gear Solid lemezek is. Ebben a kontextusban engedte útjára a Psygnosis ezt a papíron nehezen értelmezhető, de játszva pszichotróp hatást kiváltó címet. Az alternatív fizika világában vagyunk, a gravitáció egyedüli forrása az alattunk lévő összefüggő "ládaút", aminek csak az élei mentén tudunk mozogni. Nem rágnám túl, ...

Van az a fajta édesség, amire azt mondja az egyszeri (vagy épp haladó) kóstoló, hogy úgy eteti magát. Ez sokszor nincs összefüggésben annak karakterével, karakterességével - lehet jellegtelen tucatsüti is, de valahogy mégis, nehéz abbahagyni. Túrós palacsinta, Toffifee, Rafaello, kinek mi, de a jelenséget mindannyian ismerjük. Valami ilyesmi a Call of Duty is. Tucatshooter, tucattémával, de valahogy mégis, nehéz abbahagyni . No ez itt nem a véletlenek szerencsés közjátéka, sokkal inkább a tömegkiszolgálás tudatos tervezése. Már a grafikus motort is úgy írták meg a fiúk, hogy a korabeli alsó-középkategóriás gépek is izzadság nélkül hozzák a 30-50 fps-t. A játékmeneten nagyjából annyit kell gondolkodni, mint egy lekváros túrórudi ...